Reklámban is

Ez itt a reklám helyem!

Pályám során a reklám szakmába is betekintést nyertem. Először persze elődóként, de amióta marketinges tanulmányokat is folytattam, már a reklámok tervezése és készítése is rendszeres munkámmá vált.

A sok felidézhető hang jó alap arra, hogy figyelemfelhívó legyen a reklám. Akár úgy is, ha csak a magam produkciójára akarom felhívni a figyelmet – mint ezen a rendezvényen – a Business Travel Shown.

Van úgy, hogy olyan hangokat, karaktereket kell megjeleníteni, akik a saját műsoraimban nem szerepelnek. Na, ez az igazi feladat, mert nem rutinból készül, hanem megfigyeléssel, elemzéssel, tanulással jár együtt. Aztán… Elkészül.

És van, hogy olyat kérnek az emebertől, amit a legszívesebben ad. Azokat a karaktereket, akiknek a bőrébe a legszívesebben bújik, mert igazán nagyra tartja zsenijüket…

Néha a legegyszerűbb reklám is sikerülhet nagyon jól. Persze, meg kell tervezni, kit, mikor, hol érhetünk el vele, és vajon mozgósít-e, vagy „csak” tetszik. De ha tetszik, az már jó, hiszen a legtöbb ember előbb-utóbb enged a csábításnak.

Viszont ezt a vendéglőt a Garibaldi utcában semmiképpen se keressék, mert ez itt, most, csak a REKLÁM reklámja volt… De ha akarnak igazit, akkor bátran hívjanak… Vállalom.